"Igen! Castletown, szerda éjjel.
Az én idõmben egész kevés witch-el találkoztam. Mind kincskeresõk, csalók, szívtiprók. Most pedig beszéltem egy FÉRFI-val, aki magát witch-nek nevezi.
Különös élmény volt. Soha nem fogom elfelejteni sem szögletes arcát, sem szúrós, kék szemeit. Sem az interjú körülményeit.
Manxland néphiedelme gazdagon tartalmaz tündérekrõl, boszorkányokról, és a völgyekben élõ "aprónéprõl" szóló történeteket. De egyetlen, huszadik századi, élõ ember nem merte beismerni: "Witch vagyok." Senki, kivéve Gerald Brosseau Gardnert. Azt mondja, hogy a filozófia doktora, mely tiszteletbeli címet a Szingapúri Egyetem adományozta neki húsz évvel ezelõtt.
A nap már lenyugodott, és hideg este volt, mikor a vidéken autóztam, hogy végül megálljak egy négy szobás kunyhó elõtt, egy szûk utcában.

Wica
Az ajtót egy hat láb magas férfi nyitotta ki. Úgy nézett ki, mint egy jóindulatú nagypapa. Meglepõ, fehér haja és Van Dyck szakálla volt. Zöld pulóvert, nyitott nyakú inget, kockás nadrágot és barna cipõt viselt. Így szóltam:
- Gondolom, Dr. Gardner.
- Jöjjön be - invitált. A hangja kedves volt, a modora barátságos.
Visszasüppedt karosszékébe, és megragadta karfáit. Nem tudtam nem észrevenni mélyen ülõ, szúrós szemeit. Mindkét kezének gyûrûsujján nehéz gyûrûket viselt; csuklóján bronz karkötõt hordott. Megkérdeztem, van-e még más ékessége. Megmutatta tetovált karjait - egy kígyó, egy horgony, egy sárkány, és egy tõr díszítette.
Itt voltunk tehát, a konyhájában. A kandallóban még nem meggyújtott, nagy fahasábok hevertek. A falakon tõrök, dárdák, s mindenféle egyéb fegyverek függtek.
Egyenesen a közepébe vágtam:
- Ön Witch?
Azt válaszolta:
- Igen, az vagyok. - Azt is gyorsan hozzátette, hogy Witch neve S'cire, és elmagyarázta, hogy létezik férfi és nõi Witch. Mindkettõt Wicának (ejtsd wika) nevezik.
Ez nagyon érdekes, jegyeztem meg, de nem vagyok már zöldfülû, és számtalan, különbözõ emberrel volt már dolgom. Nem bánja, ha kérdéseket teszek fel, afféle provokatív tesztelés szinten? Nem, nem bánta.
Azt mondta, hogy Skóciában született, 70 évvel ezelõtt, és a szigetekre négy éve jött lakni. Teaültetvényes volt, majd a Johore kormánynak dolgozott, mint vámfelügyelõ.

Tánc a körben
De nézzük a kérdéseket. Az elsõ válasz: "1939-ben avattak Witch-é. Egy covenhez csatlakoztam Angliában. Tizenöt másik Witch volt a tagja. Körben táncoltunk, amibõl energiát nyertünk, hogy varázslatokat vigyünk véghez."
- Hány coven létezik Angliában?
- Három - válaszolt. - Házakban és más helyeken találkozunk.
- Másféle rituálékat is végeznek?
- Errõl semmit nem mondhatok.
- Vannak más Witch-ek is a Man Szigeteken?
- Errõl sem mondhatok semmit. Hogy hogyan tartjuk a kapcsolatot? Levélben vagy telefonon.
- Hogyan öltözködünk, amikor találkozunk? - Nevetni kezd. Nagyon is emberi a nevetése, az a fajta, amit a nyaralóktól hallasz a korzón vidáman sétálgatva.
- De mégis - erõltettem, - hogyan öltözködnek?

Írott könyvek
A Witch megvakarta a szakállát. A nevetése elhalt.
- Egyszerûen - jött a válasz, még mindig kedvesen.
- Mezítelenek?
- Errõl semmit nem mondhatok - mondta.
A Witch elmondta nekem, hogy könyveket írt a Mesterségrõl, és megmutatott egy levelet egy neves, londoni kiadótól, aki elfogadta a munkáját.
- Hány Witch él Angliában?
Egy pillanatra elhallgatott.
- Nem igazán tudom - mondta. - De azt elmondhatom Önnek, hogy soha egyetlenegy Witch sem repkedett a levegõben, míg a repülõgépek meg nem jelentek.
Különleges humorérzéke volt.
- És nem használnak seprûket sem - tette hozzá.
A konyhába belépett egy kellemes arcú, középtermetû, õszülõ hajú asszony, Mrs. Dorothea Frances Gardner, a Witch felesége. Huszonhat éve házasok.
Leült egy padra, és kötni kezdett.
- Ön Witch? - kérdeztem.
- Jaj nekem, dehogy - válaszolta. - Soha nem akartam Witch lenni, bár sokkal találkoztam.

Mint a hipnózis
A hölgy biztosított róla, hogy esze ágában sincs félni, bár a férje Witch.
- Hogy lennék megijedve, mikor olyan kedves, kék szemei vannak?
Visszatértem a beszélgetéshez a férjjel. Azt tudakoltam, hogy én is válhatnék-e Witch-é.
- Csak akkor, ha megkedvelünk - válaszolta a szemembe nézve.
Nem, nem képes arra, hogy egyedül végezzen varázslatot. Egy másik Witch közremûködésére is szüksége van hozzá. Nem, egyetlen Witch se merne gonosz varázslatot végezni. Azonnal "a nyakába kapná az összes többi Witchet".
Folytatta:
- A Mesterségünk tulajdonképp olyan, mint a hipnózis. Csak segíteni akarunk az embereknek.
Ennél a pontnál eszembe ötlött a közelgõ fociidény. Vajon tudna-e a Witch segíteni valakinek, hogy 75 ezer fontot nyerjen a lottón? Azt válaszolta:
- Ó, nem, nem végezhetünk olyan varázslatot, mely anyagi javak szerzésére irányul, bár a régi idõkben minden közösség Witch-ei képesek voltak szavatolni a jó halászatot, a jó vadászatot, és a gabona termékenységét.
Ideje volt, hogy a téma könnyedebb oldalát is szóba hozzuk.
- Vannak gyönyörûséges Witchek?
- Sokan, tizenhat évtõl felfelé.
- Randevúznak a fiatalemberekkel?
- Igen.
- Megengedik nekik, hogy jó-éjt puszit adjanak?
- Persze, ha tetszik nekik a férfi.
- Tudnak olyan varázslatot végezni, hogy a férfiak imádják õket?
- Igen.
- Elmondják az udvarlóiknak, hogy õk Witch-ek?
- Jaj nekem, dehogy!
Gondoljatok erre, férfiak, akár egy igazi Witch-el randevúztatok épp!
Felálltam, hogy távozzak, de S'cire, a Witch meginvitált az emeleti szobába. Egy pajta része volt, egy asztal állt benne, két emelvénnyel, melyre gyertyatartókat helyeztek. A Witch megerõsítette, hogy egy rögtönzött oltárt látok. Vidám színû függönyök takarták a 3 láb vastag téglafalba ágyazott ablakokat.
- Itt dolgozik? - kérdeztem.
A Witch megint nevetett, és ismét csak azt válaszolta:
- Errõl semmit nem mondhatok.
Hirtelen észrevettem, hogy egy tõr áll ki a hátsó zsebébõl. Lassan elõvette. Elmagyarázta, hogy a kör húzására használatos. Kissé eltávolodott az oltártól, én pedig követtem. Megmutatta a kört a padlón.

Witches' Mill
Még egy kérdés.
- Mibõl él?
Nem habozott válaszolni:
- A Johore kormánytól kapok nyugdíjat, és vannak befektetéseim.
Õ a tulajdonosa a Witches' Millnek is.
Jó éjszakát kívántam a Witchnek. Mosolygott. Azt mondta, reméli, hogy élveztem az érdekes estét. Kiléptem. A levegõ csípõsebbé vált, az ég sötét volt.
Nem aggódtam, és nem is is voltam összezavart. És bizonyosan NEM voltam megbabonázva!"